Sebastian Vettel a boxutcai gyorshajtás miatt csak negyedik lett, Lewis Hamilton győzött

2009. szeptember 27. 17:46

CSak egyetlen ponttal tudta csökkenteni a hátrányát a vb-éllovas Jenson Buttonhoz képest Sebastian Vettel, a Red Bull Racing pilótája, miután ő a negyedik, a Brawn brit versenyzője pedig az ötödik helyet szerezte meg a Formula–1-es Szingapúri Nagydíjon. A futamot Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) nyerte Timo Glock (Toyota) és Fernando Alonso (Renault) előtt. Vettel átlépte a sebességhatárt a boxutcában, így megbüntették, ezért nem tudott jobb helyen végezni.

Nem sikerült jól Sebastian Vettel rajtja Szingapúrban. A második helyről induló 22 német pilótát a szintén német, de Williams-Toyotával versenyző Nico Rosberg megelőzte, így gyakorlatilag a harmadik helyről kezdődött el számára a Formula–1-es idény 14. futama.

Az élen Lewis Hamilton próbált elszakadni az üldözőktől, de hiába futotta sorra a leggyorasabb köröket, szignifikánsnak mondható jó ideig előnyt nem sikerült felépítenie Rosberggel és Vettellel szemben.

Sebastian Vettel a 18. körben jött ki először tankolni a depóba, és a hetedik helyre jött vissza, Rubens Barrichello (Brawn-Mercedes) mögé. Nico Rosberg a 19., Lewis Hamilton a 21. körben állt meg üzemanyagért. A McLaren-Mercedes brit pilótája az első helyre jött vissza.

A 22. körben Adrian Sutil (Force India-Mercedes) Javier Alguersuarit (Toro Rosso-Ferrari) próbálta előzni, de megcsúszott, és nekiütközött a teljesen vétlen Nick Heidfeldnek (BMW). A versenyfelügyelők beküldték a biztonsági autót.

Közben Rosberget megbüntették, mert a boxból kifelé jövet ráment a fehér vonalra. Vettel megörökölte tőle a második helyet, és üldözőbe vette Hamiltont. Olyannyira, hogy hamarosan előzési távolságba került, de támadni nem tudott. A Red Bull versenyzőjének leszakadt az egyik visszapillantó tükre, ami némi aerodinamikai zavart okozhatott.


Vettel a 40. körben állt ki másodszor tankolni, de végzetes hibát követett el: túllépte a megengedett sebességet a boxutcában. A 42. körben jött is a megerősítés: Vettelt áthajtásos büntetéssel sújtották.

Ezzel a fiatal német versenyző győzelmi reményei elszálltak. Visszaesett a 9. helyre, ahonnan a többiek depólátogatásainak köszönhetően kapaszkodott fel ismét a negyedik helyre, és ezt a pozíciót a leintésig meg is őrizte.

A világbajnokság utolsó három futama előtt Sebastian Vettel hátránya 25 pont Jenson Buttonhoz képest. KÖvetkezik a Japán Nagydíj október első hétvégéjén.

FORMULA–1, SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
A 61. KÖRÖS VERSENY VÉGEREDMÉNYE:

1.L. HamiltonMcLaren-Mercedes1:56:06,337
2.T. GlockToyota +9,634
3.F. AlonsoRenault +16,624
4.S. VettelRed Bull Racing +20,261
5.J. ButtonBrawn GP +30,015
6.R. BarrichelloBrawn GP +31,858
7.H. KovalainenMcLaren-Mercedes +36,157
8.R. KubicaBMW Sauber +55,054
9.K. NakadzsimaWilliams +56,054
10.K. RäikkönenFerrari +58,892
11.N. RosbergWilliams +59,777
12.J. TrulliToyota +1:13,009
13.G. FisichellaFerrari +1:19,890
14.V. LiuzziForce India +1:33,502

KörPilótaCsapatOk
5.R. GrosjeanRenaultMűszaki hiba (nem részletezett)
20.N. HeidfeldBMW SauberMűszaki hiba a Sutillal történt ütközés miatt
25.A. SutilForce IndiaMűszaki hiba a Heidfelddel történt ütközés miatt
47.M. WebberRed Bull RacingFékhiba után baleset
49.S. BuemiToro RossoFékhiba
49.J. AlguersuariToro RossoFékhiba

Vettel hírlevél + autogramm

Sebastian Vettel
A legfrissebb Vettel infókért érdemes feliratkoznod a Hírlevélre, csak add meg adataidat és nem maradsz le semmiről!

Extraként kapsz egy
dedikált Sebastian Vettel képet!

Neved:
E-mail címed: