Rajt-cél győzelemmel tartotta életben reményeit a világbajnoki címre Sebastian Vettel. A Red Bull Racing német versenyzője végig ellenőrzése alatt tartotta az 53 körös versenyt, sikerét senki nem veszélyeztette. A második helyet az olasz Jarno Trulli (Toyota) szerezte meg a brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) előtt. A vb-pontverseny éllovasa, Jenson Button (Brawn GP)a 8., csapattársa, Rubens Barrichello a 7. helyen végzett. A 2009-es idényből még két futam van hátra, Vettel hátránya 16 pont Buttonnal és 2 pont Barrichellóval szemben.
„Még megcsinálhatom” – nyilatkozta Sebastian Vettel a pályafutása negyedik Formula–1-es futamgyőzelmét hozó Japán Nagydíj után a világbajnoki címmel kapcsolatban.
„Jó volna, ha lenne még hátra néhány verseny, de már csak kettő van. Mi azért vagyunk itt, hogy küzdjünk, és a lehető legjobb, ami történhet, hogy győzünk, ahogyan ma is tettük” – folytatta a 22 éves heppenheimi pilóta.
„Nagyszerű autónk van, amely még jobb is lehet, és a gyárban mindenki azon van, hogy jobb legyen. Meglátjuk…”
„A tegnapi edzéselsőségnek és az okos versenystratégiánknak köszönhetően mi voltunk a favoritok, de azért ott volt még a futam, legelőször a rajt.”
„Általában jól szoktam startolni, így bíztam magamban, hogy sikerül megőriznem az első helyet.”
„Aztán szorosabb volt a verseny az első kanyarig, mint vártam, láttam, hogy balra ott száguld mellettem egy ezüst nyíl. Belül haladtam, így nálam volt az előny, de keményebb volt, mint gondoltam.”
„Attól kezdve minden egyes körben nyomtam a gázt. Az autó fantasztikus volt, sikerült tovább kint maradnom az első tankolás előtt, mint Jarno és Lewis, így minden jól működött.”
„A leintésig mindent sikerült kontroll alatt tartanom. Csak a szórakozás kedvéért autóztam egy gyors kört, de aztán a mérnökeim szóltak, hogy óvatosan a gumikkal, hiszen az utolsó tankoláskor lágy abroncsokat kaptam. Mondták, hogy még akár a biztonsági autó is bejöhet, és két körrel később tényleg bejött.”
„Az újraindulásnál sikerült jól használnom a gumikat, és Grosjean személyében fedezékem is volt. Akkora előnyt tudtam szerezni, ami elég biztonságos volt a győzelem szempontjából.”
„Végre megcsináltuk, győztünk. Az utóbbi néhány versenyen hol jobban ment, hol gyengébben, néha elég gyorsak voltunk, máskor nem. Jó újra ott lenni az első helyen” – tette hozzá Sebastian Vettel.
(A biztonsági autó a verseny 45. körében jött be, miután Javier Alguersuari [Toro Rosso] nagy sebességgel a falnak ütközött a Casino sikán előtti, rendkívül gyors balkanyarban.)
FORMULA–1, JAPÁN NAGYDÍJ (SZUZUKA) AZ 53 KÖRÖS FUTAM VÉGEREDMÉNYE:
| 1. | S. Vettel | Red Bull Racing | 1:28:20,443óra | 2 |
| 2. | J. Trulli | Toyota | + 4,877 mp | 2 |
| 3. | L. Hamilton | McLaren-Mercedes | + 6,472 | 2 |
| 4. | K. Räikkönen | Ferrari | + 7,940 | 2 |
| 5. | N. Rosberg | Williams | + 8,793 | 2 |
| 6. | N. Heidfeld | BMW Sauber | + 9,509 | 2 |
| 7. | R. Barrichello | Brawn GP | + 10,641 | 2 |
| 8. | J. Button | Brawn GP | + 11,474 | 2 |
| 9. | R. Kubica | BMW Sauber | + 11,777 | 2 |
| 10. | F. Alonso | Renault | + 13,065 | 1 |
| 11. | H. Kovalainen | McLaren-Mercedes | + 13,735 | 2 |
| 12. | G. Fisichella | Ferrari | + 14,596 | 2 |
| 13. | A. Sutil | Force India | + 14,959 | 2 |
| 14. | V. Liuzzi | Force India | + 15,734 | 2 |
| 15. | K. Nakadzsima | Williams | + 17,973 | 1 |
| 16. | R. Grosjean | Renault | + 1 kör | 1 |
| 17. | M. Webber | Red Bull Racing | + 2 kör | 5 |
| Kör | Pilóta | Csapat | Kiesés oka |
| 12.l | S. Buemi | Toro Rosso | ismeretlen műszaki hiba |
| 46. | J. Alguersuari | Toro Rosso | baleset |
