Ahogyan Belgiumban, az első monzai szabadedzésen is rendkívül óvatosan bánt az auitójával Sebastian Vettel, a Red Bull-Renault pilótája, aki mindössze nyolc kört tett meg az Olasz Nagydíj péntek reggeli gyakorlásán. A 22 éves német versenyző a 18. időt autózta.
Sebastian Vettel (22) azt ígéri, megismétli 2008-as győzelmét az Olasz Nagydíjon. A Formula–1 mezőnye szeptember 11–13-án Monzában látható majd, ott, ahol Vettel 2008-ban pályafutása első futamát nyerte meg az esőben. Vettel a Welt Online-nak adott interjújában elmondta: nem csupán az olaszországi versenyt akarja megnyerni, hanem az összes hátralévő nagydíjat, hogy világbajnok lehessen.
Mind az öt hátralévő futamot megnyerhetem – idézte a Bild című német
bulvárlap weboldala Sebastian Vettelt. A Red Bull Racing német
Formula–1-es pilótája a lap kérésére minden pályán végigment
gondolatban, hogy elemezze a saját győzelmi esélyeit. Vettel az esőben
a hűvös időben bízik, de leginkább persze saját magában és az autójában. (Videó: Vettel 2008-as győzelme Monzában)
Ritkán adódik rá alkalom, hogy Bernie Ecclestone-t, a Formula–1 első számú jogtulajdonosát, a Formula One Management igazgatóját hosszabb interjú erejéig asztalhoz lehet ültetni. Nagy kedvence, Sebastian Vettel miatt azonban még a „nagy mufurc” hírében álló, megközelíthetetlen üzletember is hajlandó volt egy oldott csevegésre hármasban; Sebastian Vettel, ő és a Formula1.com riportere beszélgetett egy jó félórát. Az ebből készült átiratot most teljes egészében közöljük a Formula1.com alapján.
Remek versenyzéssel dobogóra állhatott Sebastian Vettel a Formula-1-es Belga Nagydíjon. A 8. rajtkockából induló Red Bull-pilóta az első és a második kerékcseréje után olyan nagy tempót autózott, hogy a harmadik helyen ért célba a győztes Kimi Räikkönen (Ferrari) és a fantasztikus produkcióval második helyet szerző Giancarlo Fisichella (Force India-Mercedes) mögött. Jenson Button az első körben kiesett, Rubens Barrichello 7., míg Mark Webber 9. lett, így Vettel ismét harmadik az összetettben.
A nyolcadik kockából vághat neki a Belga Nagydíjnak augusztus 30-án, vasárnap Sebastian Vettel. A világbajnoki címért küzdő pilóták közül csak Rubens Barrichello (4.) előzte meg a Red Bull német versenyzőjét. A pole pozíciót hatalmas meglepetésre Giancarlo Fisichella (Force India) szerezte meg Jarno Trulli és Nick Heidfeld előtt.
Sebastian Vettel a 14. helyen zárta a harmadik szabadedzést Spa-Franchorchamps-ban, a Formula-1-es Belga Nagydíjon. A Red Bull motorproblémái a jelek szerint nem szűntek meg, ezúttal Mark Webber autója mondta fel a szolgálatot, és szinte biztosan ki kell cserélni a Renault erőforrást. Ez volt az időmérő edzés előtti utolsó lehetőség a beállítások finomítására az Ardennekben fekvő pályán. A tréninget Nick Heidfeld, a BMW német pilótája nyerte.
A második szabadedzésen is kímélte az autóját Sebastian Vettel, a Red Bull pilótája a Belga Nagydíjon, de a délelőttel ellentétben most már villámgyors köröket is futott, és végül a 10. helyen zárta a másfél órás tréninget Spa-Franchorchamps-ban. A leggyorsabbnak Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) bizonyult.
Sebastian Vettelnek nem volt értékelhető köre a Formula–1-es Belga Nagydíj első szabadedzésén, Spa-Franchorchamps-ban. A Red Bull 22 éves pilótája egyrészt a motort kímélte, másrészt az esőben valószínűleg nem látta értelmét az autózásnak.
Majdnem minden nagy online fogadóiroda Sebastian Vettel győzelmi esélyeit látja a legjobbnak az augusztus 30-i Formula-1-es Belga Nagydíjon. Ha valóban Vettel nyerné meg a versenyt Spa-Franchorchamps-ban, akkor a 22 éves Red Bull-pilóta idén harmadik alkalommal állhatna a dobogó tetején.
